2012.02.18. HU Ferencváros-Kelebia


    [Home]    

Ezúttal egy rövid, utazáspotló vonatozásra indulunk. A kiindulóállomás Ferencváros, melynek az állomásépülete bizonnyal látott szebb napokat is Az állomáson nincs nagy mozgás miután Kelebia felé elindult egy tehervonat, mindössze a 448 422 (nemrégen még M44-es) húzogat föl-alá szerelvényeket Az én utazásom célja is Kelebia, két okból. Egyrészt, mert még sosem utaztam a BVmottal, másrészt hogy a visszaúton itthon is élvezhessek cseh kocsikat. A 4 kocsis szerelvény (az első osztályú kocsi is másodosztályként közlekedik)  így szombat délelőtt bőven elegendő. Az itt és Erzsébeten felszálló utasok megduplázzák a vonatot már a Keleti óta igénybevevők számát. Az utazók fele Kunszentmiklós-Tasson kicserélődik, majd Kiskunhalasig folyamatosan változik, végül Kelebiára szinte már csak az elejétől is a vonatok ülőkkel érkezik meg Kelebiára alig 15 utas érkezik a Samuval Kelebián nem csak átadják a szerelvényeket Szerbiába, rakodás is folyik, most éppen kisebb gáztárolókat pakolnak pórekocsikra a daru alatt A 431 052 Szabadka felé indulna
Ferencváros Ferencváros Ferencváros Kelebia Kelebia Kelebia
A 431 010 alig 20  perccel előttünk indult Ferenvárosból és kevesebb mint 20 perccel később ért ide, akár ezzel is jöhettünk volna Visszafele majd az Avala EC-vel megyünk, mely a korábbi tapasztaltokkal ellentétben másodpercre pontosan érkezik. Az útlevél és vámvizsgálat biztosan logikus, de nekem eléggé kaotikusnak tűnt kívülről. A BV közben átállt az első vágányra. A vonaton egyébként most kivételesen minden kocsi megvolt, bár a cseh pakli helyett egy Aee közlekedett és a vonat végén egy ukrán háló is volt, ami nem szerepelt az eredeti kocsiösszeállításban Az Ivo Andrics is tobzódik az első osztályokban, a magyar ABmz és Bmz kocsikat egy szerb Aleemt egészíti ki (természetesen másodosztályként közlekedve) EC indul Prágába a második vágányról. Dacára a pontos indulásnak pár elverődött kereszt miatt +5-el értünk Ferencvárosba, de ez nem veszélyeztette a vonat időben való továbbközlekedését Prága felé. Lehet, hogy még megbízható vonat válik belőle? Kiskunhalas Kiskunhalas
Kelebia Kelebia Kelebia Kelebia Kiskunhalas Kiskunhalas

    [Home]