2018.07.05-07. LV-LT-PL Riga-Daugavpils-Vilnius-Kaunas-Bialystok


    [Home] [Next] [Last]

Ezúttal kivételesen repülővel érkeztem Rigába, ahol első utam így is a főpályaudvarra vezetett. A teljesen átlagos júliusi hétköznapon nem én vagyok az egyetlen spotter, aki még a helyi gyármányokra kíváncsi Még pár év, és az ER2-esek különböző variánsait lecserélik Skoda motorvonatokra. A többfelvonásos operának talán most már vége és 10 évvel az első tendernyertes után végre megérkezhetnek az első modern motorvonatok Lettországba is Délután teszek egy rövid kirándulást Jelgavába. A pálya vegyes, van ahol 100-al, van ahol 40-el száguldunk, de végig elég erős volt az utasforgalom. Lettországban egyébként már részben dinamikus az árazás, a gyengébben kihasznált időszakokban olcsóbb a jegy Sajnos az állomáson semmi mozgás nem volt, így őt is csak már induláskor, ablakon keresztül sikerült elkapni Visszafelé nem megyek be a nagyállomásra, a Daugava előtt, Tornakals állomáson szállok le Itt megfordul minden vonat ami nyugat, vagy délnyugat felé indul, sajnos ilyenkor csak ablakos. Ez a vonat Jurmala felé készül
Riga Riga Jelgava Jelgava Riga Riga
Emlékmű a Szibériába elhurcoltaknak. A szovjetek 1941-ben 15424, 1949-ben 42125 vendégmunkást alkalmaztak Lettországból Balra pár iparvágány, illetve a vasúti múzeum elérhető Az állomás végén lévő hídon villamosmegálló. A 10-es villamos megállója elég szegényes, Rigára, főleg a belvároson kívüli területekre ez jellemző A 10-es és a 7-es a Centraltirgus (központi piac) mellett Persze nem csak régi Tatra, de újabb Skoda villamosok is járnak itt. A 15T Riga típusú ForCity villamosokból 2010-ben 20 darabot vásárol a helyi közlekedési vállalat, a második 20-as adagból némi vesztegetés után 7 darab érkezett, a többit viszont lemondták A rigai villamosflotta gerincét a mai napig a Tatra T3-asok adják. Ezek 1974 és 1987 között érkeztek, majd még a Szovjetunió összeomlás előtt jött még 62 darab modernebb T6B5 is.
Riga Riga Riga Riga Riga Riga
Péntek reggel Daugavpils felé indulok, bár ez még nem az a vonat A délelőtti mindenhol megállóst ma a DR1A-1983 alakította. Bár a legtöbb szakaszon jóval gyorsabban is tudna menni, igazi nyugdíjas tempóban 3 és fél óra az út. Hogy tényleg poroszkálnak a vonatok az is mutatja, hogy a délutáni expressnek is 2 óra 45 perc kell, pedig az alig áll meg pár helyen A vasútállomás melletti hurokban fordul az 1-es villamos A személypályaduvar mellett is várakoznak tehervonatok, de messze nem itt fordul meg a legtöbb teherkocsi: a városban több rendezőpályaudvar is van Kilátás nyugat felé A 3-as villamos az erőd felé tart(ana). A Citroenes jobbra fordult volna, akkor jött rá, hogy jön a villamos szemből és nem fog elférni, ezért körülményes tolatómanőverrel próbálta elkerülni a nagyobb járművet
Riga Daugavpils Daugavpils Daugavpils Daugavpils Daugavpils
Hurrá, szabad az út Mit ne mondjak, itt sem száguldoznak a villamosok A végállomáson várakozik az őskorinak tűnő KTM-5-ös. Annyira pedig nem is öreg, alig 28 éves. Mondjuk kalauz még mindig van rajta, és lehetőség szerint pontosan kell leszurkolni a 43 centes viteldíjat, mert különben szúrósan néz. Igaz, ez már 2018 végére 50 centre emelkedett, ami sokkal ésszerűbb összeg, igaz, így a kalauznak kevesebb borravaló jut... Ez már a 3-as villamos másik vége, Stropu ezers. A tó melletti megálló nyári hétvégeken biztosan nagyobb forgalmat bonyolít, most alig 3-an jöttünk ki ide Vidékies a hangulat Itt még nem újítottak fel semmit uniós pénzből
Daugavpils Daugavpils Daugavpils Daugavpils Daugavpils Daugavpils

    [Home] [Next] [Last]