2013.9.4+9.5. EE Tallinn-Tapa-Aegviidu


[First] [Prev] [Home]    

Miután lement a személyforgalom, jöhet a teher is. A Skinest Rail következő 2TE116-osa is Koidulába tart A következő vonat egy nagyon új versenyző. A Go Rail a megnövekedett érdeklődés miatt határozta el, hogy hetente háromszor új vonatot indít Szentpétervárra. Ez még az első üzemnapok egyike, ennek is betudhatóan minimális alatti kihasználtsággal. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a vonat reggel indul majd vissza Szentpétervárról, tehát határozottan az lesz majd a preferáltabb irány. Mivel a Go Rail csak egyetlen DR1A-val rendelkezik, ezért a testvérvállalattól kölcsönöztek két DR1B-t vonóerőként, ezeket persze belsőleg szépen felújították előtte A középső kocsi viszont a Go Railé Tapából visszafele indulunk Tallinnba. Útközben várjuk be a jelenlegi egyetlen Edelaraudtee vonatot, ami Narvába közlekedik. Ezen kívül ma már hetente 3x napi három alkalommal (egyébként csak napi kétszer) a Go Rail vonataival is el lehet oda jutni, a számtalan buszon kívül. A vonat viszont itt is olcsóbb, akár 15-20%-al is, ennek ellenére az utasok inkább a buszt választják Aegviidu a tallinni elővárosi vasút végállomása. A régi is mozdonyszín is azt mutatja, hogy régen is itt volt az agglomeráció határa A villamosítás is csak idáig készült el, ma idáig járnak hát a Flirtök. Észtországban is kitalálták, hogy nevet adnak a vonatoknak, a 1310-es például a Kedder nevet kapta, ami Tallinn felé az első állomás Kehra német neve. Aegviidu neve németi Charlottenhof, ez a 1402-esre került fel
Tapa Tapa Tapa Nelijärve Aegviidu Aegviidu
Belülről kicsit más mint a miénk A narancssárga dominál kívül és belül is Dacára annak, hogy Észtországban nincs és belátható időn belül nem is lesz 160-as vonal, ezek a motorvonatok is 160 km/h-ra alkalmas. Jelenleg egyébként 12 narancs villamos van már állományban és 6 érkezik. A dízelek csak 2014. január 1-től állnak majd szolgálatba, ennek ellenére már mint a 8 háromrészes és 2-2 kettő és négyrészes is Észtországban van már Aegviidu régi állomásépülete Az emléktábla az állomásépület 1870-es építésére emlékezik. Ám míg az első villamosítók sikeresen kikerülték, hogy ne tegyenek oszlopot az épület elé, mai utódaiknak sikerült pont középre odatenni egyet És már egy is a 1310-es Tallinn felé. Az új menetrendben egyébként a mai 11 helyett már 13 vonat teszi majd ugyanezt naponta
Aegviidu Aegviidu Aegviidu Aegviidu Aegviidu Aegviidu
Naponta egy expresszvonat is közlekedik ide, ez ma a 1402-es Persze dízelek is itt is vannak, az Edela délutáni tartui vonata száguld át éppen A 1410-es Tallinn felé veszi az irányt, így teszünk mi is, holnap onnan folytatjuk, immár úton hazafelé
Aegviidu Aegviidu Aegviidu

[First] [Prev] [Home]